Laminált padló lerakás egy olyan művelet, amit egyre többen oldunk meg saját kezűleg, házilag. Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy milyen frusztrációt okoz, amikor azért nem halad a lakásfelújítás vagy az építkezés, mert a mesterekre kell várnunk. Ez a várakozási idő az elmúlt években az elviselhetetlenségig megnőtt, és nem ritka, amikor egy-egy szakember önhibáján kívül is hónapokat várat magára.
Különösen idegörlő ez, amikor már csak a festés és burkolás van hátra, amikor már látszik a fény az alagút végén.
Számos más előnye mellett, már csak ebből a szempontból is érdemes megfontolni a laminált padló használatát, ha burkolásról van szó. Szerencsére a laminált padló lerakása tényleg nem nagy ördöngösség, nincs szükség hozzá szakértelemre és méreg drága eszközökre sem.
Rengeteg oktató videót és útmutatót találhattok a gyártóktól a neten, amelyek segítenek, és lépésről lépésre vezetnek minket a laikus szemmel akár bonyolultnak tűnő folyamaton keresztül.
Mi is szeretnénk nektek ebben segítséget nyújtani, ezért összeszedtünk egy pár jó tanácsot, amit feltétlen észbe kell tartani a laminált padló lerakása közben, ahhoz, hogy tökéletesen elégedettek tudjunk lenni majd saját munkánkkal és a végeredménnyel egyaránt.
Fontos, hogy a laminált padlólapokat vízszintesen elhelyezve abban a helységben tároljuk, ahol majd használni fogjuk a lerakást megelőző minimum 48 órában. Ez a helység ne legyen 18 Cesius foknál alacsonyabb hőmérsékletű, és az aljzat beton hőmérséklete is minimum 15 fokos legyen. A szoba páratartalma 50% és 65% között ideális.
A laminált padló lerakása az aljzat ellenőrzésével kell, hogy kezdődjön. A padlónak makulátlanul tisztának, síknak és száraznak kell lennie. Nem előírás, hogy beton legyen a laminált padló alatt, sok esetben van lehetőség előző burkolat tetejére tenni az új padlólapokat, de mindenképpen alaposan meg kell tisztítanunk a felületet. A repedéseket és a 2-3 mm-nél nagyobb eltéréseket ki kell egyenlíteni vagy le kell csiszolni, hogy az egyenetlen felület miatt nehogy nem várt rések keletkezzenek a panelek között.
A következő lépés a helység pontos méreteinek rögzítése. Fontos tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy sajnos nagyon sok esetben nem pontosan derékszögűek a falak. A szabad szemmel nem látható különbségek is komoly problémát okozhatnak, amikor a laminált padló lerakására kerül a sor. Ennek kiküszöbölésére és a padló anyagának hőre történő változásai miatt tanácsos a fal mellett 10-15 mm-nyi rést elhagyni. Ezt a rést semmiképpen ne töltsük fel semmivel, még vezetékekkel sem. Természetesen ez a rés nem lesz látható, hiszen a művelet végén, amikor szegélyléceket vagy burkolatváltókat helyezünk a szélekre, ezek a rések eltűnnek a szem elől.
A szoba pontos méretei és a laminált panelek méretének egybevetésével könnyen kiszámolhatjuk, hogy hány egész panelsor elhelyezésére van lehetőségünk. Ha toldásra van szükségünk, érdemes a toldást szimmetrikusan elosztani a két oldal között, és figyeljünk arra, hogy az utolsó panelsor szélessége ne legyen kevesebb mint a panelek fele.
Rajzoljuk be ceruzával, hogy hova fog esni az utolsó panelsor, és a laminált padló lerakást a teljes panelek lerakásával kezdjük. A szélén hagyjuk ki a vágott panel helyét, és azt a legvégén tegyük csak a helyére.
A laminált padló lerakás egyik sarkallatos pontja a megfelelő alátétek használata. Ennek legalább olyan jelentősége van, mint az aljzat padló előkészítésének. Először 0,2 mm-es párazáró fóliát terítsünk az aljzatra kádszerűen. A kádszerű elhelyezés azt jelenti, hogy a falakra felhajtva tegyük le a fóiát. Ne aggódjunk, ezt ugyanúgy el fogja takarni a takaróléc mint a falak mentén elhagyott működési légteret. Ez a fólia fogja megakadályozni, hogy alulról bepárásodjon a padló, és a gyártók is csak akkor vállalnak garanciát a termékükre, ha terítünk ilyen fóliát a padló alá.
A fólia állhat több darabból, de figyeljünk arra, hogy a 20 cm-es fedéssel rakjuk le a toldásokat és ragasztószalaggal rögzítsük őket egymáshoz. Fontos tudnivaló, hogy ha fa vagy fa alapú aljzatok használata esetén tilos párazáró fóliát használni!
Ezután következnek a lépés- és kopáshang csökkentő alátét lemezek elhelyezése. Ne felejtsük el, hogy ezeket a lemezeket már nem lehet fedéssel egymásra illeszteni. Tegyük őket egymás mellé, és ragasztószalaggal rögzítsük őket is egymáshoz!
A legtöbb háztartás nincs felszerelve különleges és drága szerszámokkal felszerelésekkel. Különösen igaz ez, ha egyébként nem szoktunk hasonló tevékenységeket folytatni otthonunkban. A legtöbb embert az tartja vissza a laminált padló lerakástól, hogy úgysincs hozzá megfelelő eszköze és szerszáma.
Ez valószínűleg nagyrészt igaz is. A jó hír viszont, hogy nagyon egyszerű, könnyen és olcsón beszerezhető eszközöket kell használnunk a munkálatokhoz. A laminált padló lerakás végén pedig ezeket a szerszámokat el is tehetjük, mert jól jöhetnek később is, ha már most ráéreztünk a barkácsolás ízére.
Nézzük mire is lesz szükségünk:
És ennyi. Reméljük kedvet kaptatok ahhoz, hogy a saját otthonotokban sajátkezűleg rakjátok le az új padlót. És ne feledjétek, ha bárhol elakadtok vagy elbizonytalanodtok, a Trendpadlók szakembereit mindig hívhatjátok. Több mint 20 éves tapasztalattal a hátunk mögött tudunk nektek segíteni. Nagyon régen dolgozunk a szakmában, így bátran elmondhatjuk, hogy nem csak a laminált padló lerakásában, de lakberendezési ötletekkel vagy akár kivitelezési munkálatok lebonyolításával is nyugodtan kereshettek bennünket.
Sikeres munkát kívánunk a laminált padló lerakásához!